2012. december 26., szerda

Hraballal a Bástyában


Az író egy májusi estén, egy praktikus műanyag szatyorral a kezében sétálgatott a budapesti Rákóczi úton. Ő az, semmi kétség! – állapítottam meg, nem a szemem káprázott.

Hrabal közben rápillantott egy kirakatra, aztán halkan mondott valamit a mellette lépdelő fiatalembernek és csendben folytatták utukat, baktattak tovább Rókus kórház felé a Rákóczi úti platánok alatt.
Kisvártatva a Tuborg söröző elé értek. Tulajdonképpen a Bástya vendéglőről lenne szó, melynek Rákóczi úti szárnyát, mióta Kőbányán is főzik a híres dán sört, új névre kereszteltek.

A jól csengő név csábításának az író és kísérője persze nem tudott és habozás nélkül beléptek a helyiségbe. Mintha csak ezért repültek volna ide Budapestre, hogy kipróbálják, felveszik-e a versenyt a magyar sörök, a pesti kocsmák a versenyt a híres pilzenivel, a csodás U zlateho tigrával. Az írót persze nem ez vezette Pestre: akkoriban kiadott új könyvét dedikálta, abban a városban, ahol talán még a prágainál is nagyobb népszerűségnek örvendett.

Beléptek a sörözőbe és Hrabal szemmel láthatólag elégedett volt a látvánnyal, és az emberekkel teli helyiség zsongása a fülének oly kedves, hazulról ismerős kocsmai zene hangjait idézte fel. Tetszett eddig is a város, de az igazi kíváncsiság mégiscsak egy kocsmába vezette. Sejtette, itt tudhatja meg a legtöbbet egy városról, még ha a nyelvet nem is ismeri, a zsivajból pontosan választhatta ki a tiszta és hamis hangokat és könnyedén olvasott az arcokról is.

Aztán megérkezett a sör is. Szépen maga elé tette, szemlélte a buborékok játékát és ahogy a sör habja leülepedve csipkés mintát hagyott a korsó falán. Lassan felemelte a korsót, a fény felé tartotta, még egy kicsit gyönyörködött a látványban, majd jólesőn lehúzta a korsó tartalmát. Szemmel láthatólag ízlett neki, legfeljebb azt sajnálta, hogy nem egy jó magyar sör emlékét viheti haza magával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése